Erkélyen folydogálva hűl a pára
A korlát szélére helyezett kerámia
Fölött.

Villanó kisülések sora bombázza
A homályosan fekete éjszaka 
Csendjét.

Légmozgás árnyékában megbújva
Sikít a lélek pár zagyva
Rímet.

Kihűlt indulatokkal elmém tarkítja 
A veszedelmesen pongyola
Estét. 

Szürke háttér előtt feketén omlik számba
A tűlevelek ormótlan hada
Büszkén.

Szolid fényesség vakít a habokon át 
Nemes főjükre rakva koronát 
Ezzel. 

Kételyem egyszercsak lezuhan lomha 
Szemem előtt mihaszna 
Lévén.

Unalom helyébe kedv furakszik át 
Kikerülve az elme fogságát 
Bohón.

Felszegett állal nézem a csodás létet
Mit emberfia csak is remélhet
Sajnos. 

Néma szavakkal töröm meg mégis 
Örökre elhagyott síri
Csendem.

Elgondolkozom, maradok helyben
És megváltozom és minden
Rendben.