Eltelt majdnem egy hét mióta 
Bekövetkezett az, amitől féltem, 
És igen, pár napig az élet 
Valóban csak telt körülöttem.

Elszomorodtam, vagy csak elmúlt 
A tudat, hogy én vagyok az oka?
Most záródott rám, vagy most 
Nyílt ki az önpusztító kaloda?

Eleinte vágta lelkem a döntés.
Kicsordult egy kis vér belőle.
Aztán a vájat, mint hegyet a folyó:
Roncsolta, de megszépítette!

Nem jönnek már úgy a rímek, 
Valami más lett a fókuszban.
Kiüresedtem, vagy csak 
Egyszerűen megnyugodtam?

Indulatok hirtelen átváltottak.
Most sima tenger felszíne,
Nem hullámzik, haragja 
Nem hímez ráncot tükrére.

Nagy a váltás, és úgy érzem, 
Most pont ilyesmi kellett. 
Így eggyel komolyabban 
Tudom venni ismét a létet.

Valami bennem biztosan, 
Visszavonhatatlanul meghalt,
És mindezek után mégis 
Még mindig ez az, ami hajt.

Te gyilkoltad volna meg? Talán.
A válasz igazából lényegtelen.
Az “igen” biztosan csak rontana,
A “nem” nem változtat a helyzeten.

Eltűnt, kihalt, nincs már többé
Vagy lenne vajon mégis? 
Ezeken gondolkodva most 
Elbizonytalanodom én is. 

Mert hagytál valamit, ezt tudom,
Minden percben itt van bennem,
Csak egyelőre úgy érzem,
Megfogalmazni lehetetlen.