Azt mondom hiányzol, de ez hazugság. 
Sajnálom, de nem ez a helyzet. 
Könnyebb lenne, ha mondhatnám, hogy 
Te vagy az, aki végleg elveszett. 

De nem! Nem akarlak Téged. Tényleg. 
Talán én is még csak most jöttem rá. 
Szerettelek, és ez, ha változott is, 
Nem tűnt nyomtalanul sehová. 

A pillanat azonban, amikor hallottam, 
Hogy esélyt adtál magadnak újra
Azzá az emberré lenni, aki akarsz,
Gondolataim átterelte más útra. 

Hisz nem azért sírok most, mert Te
Vagy mi nem lettünk igaziak. 
Vagy mert csalódtam, és azt 
Hiszem hazugok voltak a szavak. 

Azért tátong üresség bennem,
Mert elhalványult a remény. 
Félek, rettegek, hogy nem lesz 
Akire azt mondhatom: enyém. 

Megijeszt a gondolat, hogy soha
Nem érzek majd ilyet, vagy hasonlót,
És, hogy örökre eltűnt belőlem 
Mindaz ami miattad bennem volt. 

Egyszerűen csak kétségbe ejt,
Hogy az idő egyre csak telik,
És egyre kevesebb esélyem van,
Hogy újra megtörténik. 

Nem hiányzol, nem vágyom Rád, 
Mostanra biztosan tudom. 
De félek, hogy nem marad nekem 
Más, mint örök magányom.