Mit kellene éreznem? Mit is várok 
Magamtól, meg úgy egyáltalán?
Kérdések hada, mint egy jeges
Zivatar a pusztán, úgy tör rám.

Túl sokat várok magamtól?
Szerelmesnek kéne lennem?
Túl gyors ez? Egyáltalán most 
Megint miért van ez bennem? 

Miért ugranak fel a gondolatok 
Amik felvetik, hogy több kéne? 
Miért nem tudok örülni annak 
Ami itt van lábaim előtt végre? 

Mi az, ami visszatart ebben 
Az alapvetően kellemes helyzetben? 
Miért Neked teszem fel a kérdést 
Aki már nem vagy sehol sem?

Nem is szólok igazán Hozzád,
Tudom, nem válaszolsz, persze!
Meg se hallod szavaim, nem 
Tudnak eljutni hozzád elvégre…

Ahhoz kellene szólnom, akinek 
Nemrég csillogó szemeibe néztem,
Mégis tőled várok választ. Őszintén 
Ettől most kicsit kétségbe estem. 

Újra kicsordulnak könnyeim. 
Nem azért, mert másra vágyom,
Hanem mert ezt a kínzó, zavaros
Kettősséget igazán nem kívánom. 

Pedig mindenben megfelel nekem.
Szemeibe nézek, és békét látok.
Épphogy elkezdtünk ismerkedni,
Mégis tenyerein hordoz, már most! 

Megtesz mindent és ezt érzem
És végre újra igazán jól esik.
Mégis most azt kérdezem: Ez az? 
Vagy kellene még valami más is?

Utálom most magam ezért, de 
Nem tudok teljesen örülni.
Egyre csak fejembe ötlik kínzón:
Vajon fog ez így működni?

Vagy kellene még közös pont?
Éreznem kéne jelenleg többet?
Tudhatok-e újra egyáltalán
Magaménak igaz szerelmet? 

S ha igen, akkor ez volna az? 
S ha nem, akkor mi hiányzik? 
Próbálom kibogozni mindazt 
Ami bennem összegabalyodik.

Szenetimentális mivolta lévén
Kis lelkem nyugovóra térne, 
Jelekből olvasni ráérek holnap is,
Hátha így eljutok a végére. 

Kimerülve nyúlok el a párnán,
Inkább alszom egyet, segíthet.
Talán álmaim valami titkos csoda
Folytán megoldják az egészet!