Játszom csak a hőst. Mindennel elbírok.
Elnézést, most szívem legmélyéről írok.
Férfi vagyok a háznál, anya, ha szükséges,
Válaszra buzdítok, mikor valami kérdéses. 
Vigasz, jóbarát is lehetek, kőszikla, ha kell, 
Csendes hallgatóság, ha valaki vezekel. 
Őszinte szavaim súlyosan ráébresztenek:
Minden perc lassan felemészti lelkemet. 
Persze van bőven miből áldozni szüntelen,
De ha majd elfogy, időben észre veszem?
Lesz-e valaha, aki pótolja az adományt,
Aki feltölti lassan a tonnányi rakományt?
Lesz-e majd bátorságom végül bevallani,
Hogy mégsem tudok csak adni, s nem kapni?
Pedig szívesen teszem, így érzem jól magam!
Hazugság nélkül állok helyt minduntalan. 
Játszom csak a hőst, mindennel elbírok,
Amíg végkimerülve egyszer összeroskadok.