Táncol nekem a vihar, játszik a mérgesedő égen. 
Bennem analóg módon tombolnak az érzelmek. 
Fel-felvillanó, még hangtalan energiacsóvák a lét 
És az ember jelentéktelenségére emlékeztetnek.
A Semmi fojt meg, miközben bizsergő porcikáim 
Összes rezgésének hiányzik a Minden nagyon. 
A már túlságosan régóta teli pohárból szemeimen 
Keresztül ismét kicsordul egy kis bánat. Hagyom.