Ismét csak magamban keresem a hibát, 
Holott pontosan tudja minden sejtem, 
Minden magányos porcikám, hogy nem, 
Most sem vétettem. 

Nem hagy aludni a veszteség. Fejemben 
Összemosódnak az emlékek a vélt
És sosem volt történésekkel, de tudom, 
Nincs mit megértenem. 

Hiányzik az igazság, magamra hárítom
Mégis azt, ami kínoz és kínzott eddig is,
Mindazt, amit magamon kívül álló okból, 
De most elvesztettem. 

Kudarcként élem meg, hogy most igen is, 
Magamat kell választanom. Paradox 
Módon fáj, hogy végre saját érdekemben 
Helyesen cselekszem. 

És a legjobban az fáj, hogy naiv módon 
Várom, hogy keress, hogy mégis szeress, 
És, hogy értem megváltozz most végleg, 
Ebben reménykedem.