Lobban a fénye a lángnak, 
Bevilágítja a szűk teret. 
Félhomályban tapogatózva lelkem 
Ismerős kéz után ered. 
Fáradalmait kiheverni megpihenne 
A sötét sarokban,
Kellemes meleg azonban megtörve 
A csöndet, berobban.
Vonzza magához az árvát, nem sérti
Visszahúzott karma.
Testével önfeláldozón biztonságot ad,
Kedvesen betakarja. 
Az eddig tömör falak között megtöri 
A sötétet egy ablak. 
Otthonra találva, lelkem utolsó könnyei 
Arcomra száradnak.