Testem fájdalmai lelkemet bölccsé okítják:
A szenvedés örök, de vannak, kik kibírják!
Category: Foszlányok…
-
ÉLETEM
Játszom csak a hőst. Mindennel elbírok.
Elnézést, most szívem legmélyéről írok.
Férfi vagyok a háznál, anya, ha szükséges,
Válaszra buzdítok, mikor valami kérdéses.
Vigasz, jóbarát is lehetek, kőszikla, ha kell,
Csendes hallgatóság, ha valaki vezekel.
Őszinte szavaim súlyosan ráébresztenek:
Minden perc lassan felemészti lelkemet.
Persze van bőven miből áldozni szüntelen,
De ha majd elfogy, időben észre veszem?
Lesz-e valaha, aki pótolja az adományt,
Aki feltölti lassan a tonnányi rakományt?
Lesz-e majd bátorságom végül bevallani,
Hogy mégsem tudok csak adni, s nem kapni?
Pedig szívesen teszem, így érzem jól magam!
Hazugság nélkül állok helyt minduntalan.
Játszom csak a hőst, mindennel elbírok,
Amíg végkimerülve egyszer összeroskadok.
-
RIDEG VALÓSÁG
Emlékezem valami olyasmire, ami mindig is hiányzott.
Fejemben jársz immár angyalként, nem hagyva nyomot.
Könnyeimmel küszködöm, körülöttem hasonló arcok.
Fekete ingekben csodáljuk utoljára őszinte mosolyod.
Mégis oly üres ez, hang nem társul mellé: néma átok.
Tudom most mit kéne éreznem, ámde bajban vagyok.
Csak soronként facsaródnak ki az elfojtott gondolatok.
A megnyugvás késve jön, feldúltság jár át minket most.
Titkon mindenki mást hibáztat, miért is vagy Te ott,
Holott csupán az élet ilyen, egyszerűen csak elfogyott.
Akármennyire nem akarom, keresem a tanulságot.
Rájövök végül fájón: Igazából semmi sem változott.
-
SZÍNJÁTÉK
Időről időre fojtó üresség szorítja ráncosra
Arcomat, mintha csak egy zsinórt húzna.Bábként rángatja fáradt izmaim, mintha
Neki bármikor, bármit szabad volna.A szomorúságot jelző patak mégsem indul
Marad csak a bánat, magában, makacsul.Merengek, tükör nélkül is önmagam látom,
És ilyenkor, akit nézek, igazán sajnálom.Szegény pára, nem érti mi baj van vele,
És ebbe a kínzó kérdésbe betegszik bele.A tűző nap elé bekúsznak újra s újra ezek
A pont semmilyen színű sötét fellegek.Az esőtlen homályban eltűnni vágyom,
A válaszokat egyelőre sehogy sem találom.Pedig ragyogni akarok, pompázni fényesen,
Mégsem tudok, mert színeimet nem lelem.Szürke foltként végül ismét magamba olvadok,
És mosolygok, főleg akkor, mikor nem akarok.
-
FOJTÁS
Megfulladok! Nem kapok levegőt, mikor mélyen az erdőben szorulni érzem nyakamon az indák sötétzöld karjait.
Erőltető szándék gyilkolja kedvem…nem, nem elég, amit magamtól adok, most kell és azonnal. Bennem senki nem bízik.
Szabad lelkemet fojtja az akarat, körém tekeredik, és akkor már késő, ha nem is szorosan tart, a vágy lelkemből kiszökik.
Pedig szeretem az erdőt, kedvelem az indákat is, csak akkor tekerném magam köré őket, amikor nekem jól esik!
-
MINDENNAPOK
Elegem van. Elegem lett. Mondjuk,
Elegem is volt már egy ideje.
Szívfacsaró csalódások sora után
Az embernek nincs már több ereje.Fojtó magány újra megkörnyékez, holott
Úgy hittem, ez egy lejátszott csata.
Hiába, nem éri meg főzni, ha végül
Csak egyszemélyes lesz a vacsora.Újra hittem, vagy hiszek, de inkább
Helyesebb, hogy hinni fogok.
Na de hagyjuk is, jobban teszem,
Ha csak mosolygok, nem nyafogok.Hiszen ez a szabály. Csak szépen,
Csak úgy, ahogy másoknak is tetszik.
Senkit sem érdekel hogy mindeközben
A lélekre súlyos sötétség telepszik.Befogom a csordultig telt palackot,
Sétálok a folyóparton elfojtott szavakkal.
Abból talán nem lesz baj, sosem volt,
Ha csak csendben sodródom az árral.
-
ÁLMODNI VÁGYOM
Mit kellene éreznem? Mit is várok
Magamtól, meg úgy egyáltalán?
Kérdések hada, mint egy jeges
Zivatar a pusztán, úgy tör rám.Túl sokat várok magamtól?
Szerelmesnek kéne lennem?
Túl gyors ez? Egyáltalán most
Megint miért van ez bennem?Miért ugranak fel a gondolatok
Amik felvetik, hogy több kéne?
Miért nem tudok örülni annak
Ami itt van lábaim előtt végre?Mi az, ami visszatart ebben
Az alapvetően kellemes helyzetben?
Miért Neked teszem fel a kérdést
Aki már nem vagy sehol sem?Nem is szólok igazán Hozzád,
Tudom, nem válaszolsz, persze!
Meg se hallod szavaim, nem
Tudnak eljutni hozzád elvégre…Ahhoz kellene szólnom, akinek
Nemrég csillogó szemeibe néztem,
Mégis tőled várok választ. Őszintén
Ettől most kicsit kétségbe estem.Újra kicsordulnak könnyeim.
Nem azért, mert másra vágyom,
Hanem mert ezt a kínzó, zavaros
Kettősséget igazán nem kívánom.Pedig mindenben megfelel nekem.
Szemeibe nézek, és békét látok.
Épphogy elkezdtünk ismerkedni,
Mégis tenyerein hordoz, már most!Megtesz mindent és ezt érzem
És végre újra igazán jól esik.
Mégis most azt kérdezem: Ez az?
Vagy kellene még valami más is?Utálom most magam ezért, de
Nem tudok teljesen örülni.
Egyre csak fejembe ötlik kínzón:
Vajon fog ez így működni?Vagy kellene még közös pont?
Éreznem kéne jelenleg többet?
Tudhatok-e újra egyáltalán
Magaménak igaz szerelmet?S ha igen, akkor ez volna az?
S ha nem, akkor mi hiányzik?
Próbálom kibogozni mindazt
Ami bennem összegabalyodik.Szenetimentális mivolta lévén
Kis lelkem nyugovóra térne,
Jelekből olvasni ráérek holnap is,
Hátha így eljutok a végére.Kimerülve nyúlok el a párnán,
Inkább alszom egyet, segíthet.
Talán álmaim valami titkos csoda
Folytán megoldják az egészet!
-
NYÁRI ZÁPOR
Tiszta víz vagyok, megáztam.
Mondjuk magamtól álltam ki
Józan eszem félre téve az esőre.
Behúzódhattam volna, mint
Mindenki más a falak közé,
Úgysem jutottam volna előbbre.
Mintha maga a szabadság
Telítené el cseppenként lelkem,
Olyan most ez az idilli kép.
Bolondnak is nézhetném magam
Kívülről figyelve, mégis belülről
Szemlélve ez most csodaszép.
Jól esnek a friss cseppek,
Becsukott szemmel gyerekként
Bőrömön érzem a kék eget.
Mosolyogva konstatálom,
Hogy sokkal jobb, így, nem
Túl komolyan venni az életet.
Átmozgatom fagyos lábaim,
A szélsőséges érzetektől
Napról napra kevésbé félek.
Mindenki szalad az égi áldás elől,
Én pedig körbenézve rájövök,
Végre úgy érzem, igazán élek!
Lelki felszólalás 