Félek, ha egyszer átgondolom,
Átérzem, milyen nehéz ez, nem lesz többé mit kisírnom.
Ezért egyelőre alig ejtek könnyet.
Hazudom magamnak, hogy így volt a helyes, és már könnyebb.
Ó, pedig folyna áradó patakokban
Zubogva belőlem az érzelem, ha elmerülnék gondolataimban.
Nagy levegőt én nem veszek még,
A felszínen kapálózok inkább, és eljátszom, hogy feldolgoztam rég.
Nem akarom még a felejtést,
Naivan, sőt, gyanútlanul, húzom, halasztom a megértést.
Neki se álltam még a könyveknek.
Nem visz rá a lélek, a csend nem enged utat a könnyeknek.
Mert ha elhiszem, elfogadom,
Valósággá válik, eltűnik, soha vissza nem kaphatom.
Amint kitörne a folyó szememből,
Indulna a láncreakció, és végül kisodorna szívemből.
Egy napon majd felkelek, és néhány
Átsírt nap után nélküled maradok végleg egyedül, némán.
Így inkább még tovább tengetem,
És a mámorodban maradva egy ideig az életem csak túlélem.
Kezem görcsösen marad a nyélen,
A kiélezett kést szorongatom zsebem mélyén, indulásra készen.
Túllépni Rajtad még nem tudok,
Mégis inkább a nagyobb baj, hogy őszintén, nem is akarok!
Lelki felszólalás 