Négy hónap boldogság előtt
Három év passzív nyugalom.
Két hete tartó szenvedésem
Egy életen át érezni fogom.
Négy hónap bizonytalanság…
Három évig nem is sejtettem.
Két hete mégis biztosan tudom,
Hogy egy életre Beléd szerettem.
Négy hónap elég volt, és
Három év csendje megszakadt.
Két hete érzem az idő súlyát,
Egy élet kínja feszíti csontomat.
Négy hónap, olyan szép volt,
Három év semmi hozzá képest.
A két hete tartó hiányt pótolni
Egy élet alatt sem leszek képes.
Négy hónapra visszagondolok,
Ha a három évet sírnám vissza,
Ez a két hét emlékeztet majd
Az egyetlen lényeges dologra.
Négy hónap ugyanis lehetett
Három év szöges ellentéte,
Mégis a két hét fájdalom lesz,
Ami egy életen át hajt előre.
Négy hónap már csak emlék,
Három év a múlt lett végleg.
Két hete próbálom, de érzem,
Egy élet is kevés, hogy feledjelek.
Négy hónap eseményei után a
Három év már-már nevetséges.
De ehhez a két héthez fogható
Egy életnyi bánat is kevés lesz.
A négy hónap erőt ad, de most
A három évnyi csendre vágyom.
Ezt a két hetet pedig bármit teszek,
Egy életre magamba zárom.
Négy hónapot szívembe rejtem,
Három évem mélyre temetem,
S a kínzó két hetet tanulságnak
Egy életre magamévá teszem.
Négy hónapig voltam Veled.
Három évig azelőtt egyedül.
Kettő hete vagyok nélküled,
S egy életen át, reménytelenül.