Nem bírom megtenni. Nem megy,
Nem mintha komoly feladat lenne,
Mégsem tudom rávenni magam,
Az elmúlt idő és a történtek ellenére.
Ártatlanul várom mind a mai napig,
Hogy egyszer csak munkából hazatérve
A bejárat előtt vársz majd rám és
Karjaidba borulok megkönnyebbülve.
Bár nem kimondottan nehéz az érzés,
Nem durva, inkább csak alattomos.
Kiirtanám, de ahogy a mondás is tartja,
Úgy tűnik: “Lassú víz partot mos.”
Még mindig nem sírtam ki csalódásom,
Még mindig hiányzol minden egyes nap.
Amikor beszélgetek valakivel az életről
A fejemben minduntalan csak Te vagy.
Mostanában ismét eszembe jut pár kép,
Jelenet, de mind hiába, egyelőre.
Nem csordulnak ki pangó könnyeim,
Nem kerül pont a történet végére.
Kérdőjel sincs, az igaz. Nem tudom
Mire is várok pontosan, mi kellene.
Nézőtéren ülök a meccsen, figyelem,
Pedig igazán küzdhetnék is benne.
Elhagyhatnál már végre. Kezd kicsit
Kellemetlenné válni ez a stagnálás.
És sajnos ami stagnál, az romlik-
Tartja egy másik bölcs közmondás.
Mondhatnám, hogy kínoz belülről,
De nem baj. Elfogadtam, és jó így.
Nem keresek senki mást, aki majd
Lehet, hogy egyszer meggyógyít.
Lesz ami lesz, jön aminek jönnie kell,
Ezt azt hiszem, őszintén hiszem.
Forronghatnék is, miért is ne,
De lelki békém megadtad nekem.
Várom a pillanatot, amikor majd
Minden megoldódik, helyére kerül.
Amikor azt gondolom majd, hogy
Kérhetnél újra, de már sikertelenül.
Álmomban néha meglátogatsz,
Ami végső soron jól esik, pedig
Tudom ehhez neked semmi közöd,
Mindez innentől csak rajtam múlik.
“Felejtenélek, de nem tudlak még!”
Nem sok értelme ezen szavaknak,
Hisz az idő engedné, de még mindig,
Nem! Ha beledöglök, sem akarlak.
Lelki felszólalás 