Lobban a fénye a lángnak,
Bevilágítja a szűk teret.
Félhomályban tapogatózva lelkem
Ismerős kéz után ered.
Fáradalmait kiheverni megpihenne
A sötét sarokban,
Kellemes meleg azonban megtörve
A csöndet, berobban.
Vonzza magához az árvát, nem sérti
Visszahúzott karma.
Testével önfeláldozón biztonságot ad,
Kedvesen betakarja.
Az eddig tömör falak között megtöri
A sötétet egy ablak.
Otthonra találva, lelkem utolsó könnyei
Arcomra száradnak.
Tag: lélek
-
OTTHON
-
SÖTÉT
Sötét
Szobában
Lakik
A lelkem;Sötét
Díványon
Üldögél
Csendben.Sötét
Az fal
Az ég
A föld,Sötét
Lelkem
Romba
Dőlt.Sötét
Hangokat
Halkan
Kiabál,Sötét
Dolgokat
Rendre
Kitalál.Sötét
Önmagát
Néha
Lefesti,Sötét
Világban
Nem mer
Keresni.Sötét
Nappalok
Húzódnak
FölötteSötét
Éjszakák
Állnak
Mögötte.Sötét
Volt
Mindig
És soha,Sötét
Lelkemnek
Nem jár
Vacsora.Sötét
Világnak
Világos
FoltjaSötét
Tüzemet
Lassan
Kioltja.Sötét
Éjben
Is lehet
Csoda…Sötét
Talán
Nem lesz
már soha!