Eltelt majdnem egy hét mióta
Bekövetkezett az, amitől féltem,
És igen, pár napig az élet
Valóban csak telt körülöttem.
Elszomorodtam, vagy csak elmúlt
A tudat, hogy én vagyok az oka?
Most záródott rám, vagy most
Nyílt ki az önpusztító kaloda?
Eleinte vágta lelkem a döntés.
Kicsordult egy kis vér belőle.
Aztán a vájat, mint hegyet a folyó:
Roncsolta, de megszépítette!
Nem jönnek már úgy a rímek,
Valami más lett a fókuszban.
Kiüresedtem, vagy csak
Egyszerűen megnyugodtam?
Indulatok hirtelen átváltottak.
Most sima tenger felszíne,
Nem hullámzik, haragja
Nem hímez ráncot tükrére.
Nagy a váltás, és úgy érzem,
Most pont ilyesmi kellett.
Így eggyel komolyabban
Tudom venni ismét a létet.
Valami bennem biztosan,
Visszavonhatatlanul meghalt,
És mindezek után mégis
Még mindig ez az, ami hajt.
Te gyilkoltad volna meg? Talán.
A válasz igazából lényegtelen.
Az “igen” biztosan csak rontana,
A “nem” nem változtat a helyzeten.
Eltűnt, kihalt, nincs már többé
Vagy lenne vajon mégis?
Ezeken gondolkodva most
Elbizonytalanodom én is.
Mert hagytál valamit, ezt tudom,
Minden percben itt van bennem,
Csak egyelőre úgy érzem,
Megfogalmazni lehetetlen.
Lelki felszólalás 