Emlékezem valami olyasmire, ami mindig is hiányzott.
Fejemben jársz immár angyalként, nem hagyva nyomot.
Könnyeimmel küszködöm, körülöttem hasonló arcok.
Fekete ingekben csodáljuk utoljára őszinte mosolyod.
Mégis oly üres ez, hang nem társul mellé: néma átok.
Tudom most mit kéne éreznem, ámde bajban vagyok.
Csak soronként facsaródnak ki az elfojtott gondolatok.
A megnyugvás késve jön, feldúltság jár át minket most.
Titkon mindenki mást hibáztat, miért is vagy Te ott,
Holott csupán az élet ilyen, egyszerűen csak elfogyott.
Akármennyire nem akarom, keresem a tanulságot.
Rájövök végül fájón: Igazából semmi sem változott.
Lelki felszólalás 