Már-már megsemmisülés szélén állok
Bennem morajló folyam által vájt
Mélységbe bámulva.
Bevallom, így elsőre ijesztőnek is tűnik,
De bátorságom összegyűjtve vetem
Magam a habokba.
Voltál Te, és jöttél, és minden korábbit
Felülmúlva feledtetted nyomok nélkül
Összes bánatomat.
Voltam én, és a hirtelen jött öröm mellett
Fel sem tudtam ismerni
Régi önmagamat.
A korábban biztonságosnak tűnő monoton,
Alattomosan zavaros kékség immár
Megváltozott végleg.
Tiszta vizű, sebes tömeggé alakult át,
Éles szélű sziklák közt vándorol,
Élénken tekereg.
Lettünk mi, a két folyó egyesült a hegyen,
Együtt vájják útjukat, immár közösen
A zord nagy világban.
És ami azóta önti el szívem, amire létezik
Egy immár ismerősen csengő szócska,
Az mind leírhatatlan.
Lelki felszólalás 